• Sűrű évet kezd Csuta György festőművész!

    Számos meghívást hozott az újesztendő a békési alkotóművésznek!

    Január 7-én régi barátaival közösen, Zajáczzal, Várkonyival együtt nyílt tárlata Egerszalókon, a Saliris Resort kiállítótermében.

    Január végén természetesen ott lesz a békési KÉSZ bálban, majd a Szlovéniába utazik, a lendvai várba szervezett művésztelepre.

    Február 18-án egy hétre a Vajdaságba utazik, a magyarkanizsai művésztelep meghívott művészeként, majd március 3-án Budapesten nyílik közös kiállítása Ribényi Csaba Alfonz fotóssal, akivel egy teljesen új alkotói módszert mutatnak majd be, mely a fotó és a festmény ötvözete lesz.

    Márciusban Németországba, Bad Zwischenahn –ba látogat, a helyi nemzetközi művésztelep munkájában vesz részt.

    Természetesen idén is lesz Csuta Nemzetközi Művésztelep Békésen, melynek már elkezdődött a szervezése.

    www.csutagaleria.hu