• 5 nap múlva startol a XIX. Csuta Nemzetközi Művésztelep!

    2009.07.25

    XIX. Csuta Nemzetközi Művésztelep 2009. július 30 - augusztus 8.

    Tizenkét ország művészei vesznek részt az idei művésztelepen. A békési Bólyai utcai házat, amely Csuta György műterme egyben, mintha csak alkotásra találták volna ki, az épületet körülölelő kert nyugodt és csendes, s a műteremmé varázsolt szobák is egyedi hangulatot biztosítanak a "táborlakók" számára a másfél hét alatt.</p>

    <p>"Humanizmus és tolerancia" jellemzi két szóval a művésztelep életét - mondja a kiváló művész, Várkonyi János. Ő is úgy gondolja, hogy a beszélgetések, a közösség és az évről évre előkerülő új és új tematika előreviszi és gondolkodásra serkenti művészetüket. Az idei ajánlott téma (tematika) a kereszt: az ősi jelképtől a nonfiguratív keresztig minden műfaji kötöttség nélkül és nem kötelező jelleggel. Két szobrászművész Farkas László Magyarbánhegyesről valamint Orosz Gergely Nagykanizsáról egy öt méter magas történelmi kettős kereszt alkotást és felállítást valósít meg Békésen a Honfoglalás téren augusztus 7-én, pénteken. Az avatóbeszédet Kondor Katalin újságíró tartja, majd a katolikus, a református és az evangélikus atyák megszentelik az alkotást. Békés város polgármestere, Izsó Gábor úr a város nevében átveszi, és a város lakosságának ajánlja. A tíz nap alatt a művésztelepen társművészetképpen bemutatkozik egy békési jazz zenekar valamint egy székesfehérvári jazz énekes hölgy. Kulináris élvezeteket nyújtanak a támogatók által készített vacsorák, valamint a békési szilvapálinka bemutatása és kóstolása is színesíti a programot. A táborzáró kiállítás hagyományainkhoz híven Békéscsabán, a Jankay Múzeum és Galéria kortárs kiállítótermében kerül megrendezésre, a kiállítást Dr. Cs. Tóth János művészeti író nyitja meg, majd a tíznapos esemény lezárásaképpen augusztus 7-én este fél 9 órakor Tarján Pál operaénekes koncertjét hallgathatják meg a művészek, a támogatók és az érdeklődők a Bólyai utcai alkotóházban.</p>

    Tizenkét ország művészei vesznek részt az idei művésztelepen. A békési Bólyai utcai házat, amely Csuta György műterme egyben, mintha csak alkotásra találták volna ki, az épületet körülölelő kert nyugodt és csendes, s a műteremmé varázsolt szobák is egyedi hangulatot biztosítanak a "táborlakók" számára a másfél hét alatt.

    "Humanizmus és tolerancia" jellemzi két szóval a művésztelep életét - mondja a kiváló művész, Várkonyi János. Ő is úgy gondolja, hogy a beszélgetések, a közösség és az évről évre előkerülő új és új tematika előreviszi és gondolkodásra serkenti művészetüket. Az idei ajánlott téma (tematika) a kereszt: az ősi jelképtől a nonfiguratív keresztig minden műfaji kötöttség nélkül és nem kötelező jelleggel.

    Két szobrászművész Farkas László Magyarbánhegyesről valamint Orosz Gergely Nagykanizsáról egy öt méter magas történelmi kettős kereszt alkotást és felállítást valósít meg Békésen a Honfoglalás téren augusztus 7-én, pénteken.

    Az avatóbeszédet Kondor Katalin újságíró tartja, majd a katolikus, a református és az evangélikus atyák megszentelik az alkotást. Békés város polgármestere, Izsó Gábor úr a város nevében átveszi, és a város lakosságának ajánlja. A tíz nap alatt a művésztelepen társművészetképpen bemutatkozik egy békési jazz zenekar valamint egy székesfehérvári jazz énekes hölgy. Kulináris élvezeteket nyújtanak a támogatók által készített vacsorák, valamint a békési szilvapálinka bemutatása és kóstolása is színesíti a programot.

    A táborzáró kiállítás hagyományainkhoz híven Békéscsabán, a Jankay Múzeum és Galéria kortárs kiállítótermében kerül megrendezésre, a kiállítást Dr. Cs. Tóth János művészeti író nyitja meg, majd a tíznapos esemény lezárásaképpen augusztus 7-én este fél 9 órakor Tarján Pál operaénekes koncertjét hallgathatják meg a művészek, a támogatók és az érdeklődők a Bólyai utcai alkotóházban.